Magyar katonák elhagyják Dániát a németek kapitulációja után. Aabenraa-nál 1945-ben. (Frihedsmuseet)
Magyar katonák Dániában
a II. világháború utolsó szakaszában
A II. világháború utolsó hónapjaiban mintegy 12.000 magyar katona érkezett Dániába, akiket a németek háborús szolgálatra kényszerítettek. Civilek is voltak velük, nők és gyermekek. Miért jöttek? Kik voltak ők? Mit akartak itt? Ezek a kérdések azóta megválaszolatlanul maradtak.
2005-ben jelent meg dán és német nyelven „A magyar katonák. Egy elfelejtett tragédia Dánia II. világháborús német megszállása idejéből” című könyvem, amely Dánia német megszállásának egy alig ismert oldalát világítja meg. A kötet számos olyan ember történetét mutatja be, akiket akaratuk ellenére sodortak bele egy háborúba, amely nem az övék volt. Olvashatunk benne a sajátos dán-magyar barátságról, amely a háborút követő Európát elválasztó vasfüggönyön keresztül is hatni tudott. A kötet több mint fél évszázadot fog át, 1944-től az 1989-es magyarországi rendszerváltozást követő évekig.
Sajnálattal említem meg, hogy a könyvem továbbra is csak dán, illetve német nyelven hozzáférhető. A magyar kiadásra -gazdasági és egyéb okok miatt- előreláthatólag kevés esély mutatkozik.
A tisztelt magyar olvasó figyelmébe ajánlom viszont a Honismeret c. folyóirat 2007/5 és 2007/6 számában megjelent "Fegyvertelenül Dániában - Magyar katonák sorsa a II. világháború utolsó szakaszában" címû szöveget, amely részleteket közöl a kötetbõl, Erdész Tamás és Kováts Dániel fordításában. Külön köszönet dr. Kazinczy Ferencnek (Svédország) a fordítás ellenõrzéséért.
Az alábbiakban a könyvem megjelenése óta előkerült újabb adatok közül válogattam, valamint bemutatok néhány újabb keletű publikációt a témakörből. A fordítómunkát ifj. Biró László (Dánia) végezte, önzetlen segítõkészséggel - hálás köszönet érte.
A honlap folyamatosan bõvül lapozzon bele máskor is!
Søren Peder Sørensen
|
 |
 |
SPV 72
Magyar Szekér 1933
gyártotta:
Balogh Imre, Szentes
eladta:
Berrenyi Lajos, patkókovács és kocsigyártó mester, Szentes
elsõ tulajdonos:
Pardi Ferencz lelkész, Csongrád
jelenlegi tulajdonos:
Nyvang falu közössége, Dánia
adományozta:
Paul Salling, Kjellerup, Dánia
története:
A magyar huszárok egy csoportja 1944. októberében ezzel a szekérrel menekült el a Kelet-Magyarországra támadó szovjet hadsereg elôl és érkezett meg 1945. áprilisában a dániai Præstø szigetre.
Andelslandsbyen Nyvang (Múzeum), Oldvejen 25, 4300 Holbæk, Dánia. www.andelslandsbyen.dk
|
|
 |
|
A jyllandi Vejle város határában áll egy vén bükkfa, melynek kérgébe Joszef Sándor, egykori magyar katona 1945 tavaszán bevéste a nevét..Teljes cikk
-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-
|
 |
|
A második világháború alatt Dániába került egy magyar hadapródiskola, amelynek sorsa felől az interneten érdeklődik néhány leszármazott. Egyáltalán mivégre tartózkodott egy magyar hadapródiskola Dániában? teszi fel a kérdést az egyik hajdani növendék fia. A válasz a dán archívumokban található. Olvassa alább az iskola drámai történetét..
Szilágyi Dezső őrnagy: A német kapitulációt megelőző hetekben Szilágyi őrnagy és társai egy titkos hálózatot építettek ki, amelynek keretében összeköttetésben álltak a dán ellenállókkal és a Sjælland északi részén fekvő Høvelte-i táborban állomásozó magyar tisztekkel, akik a dán ellenállási mozgalom legfelső vezetőségével működtek együtt..Teljes cikk
|
| A MAGYAR KATONÁK
A 2. Világháború utolsó heteiben körülbelül 12.000 magyar katona érkezett Dániába, akik a németek által kényszerültek a háborús szolgálatba. Velük együtt érkezett egy ismeretlen létszámú civil, közöttük nők és gyermekek. Miért jöttek? Kik voltak ők? Mit akartak? Ezek a kérdések azóta megválaszolatlanul álltak.. Teljes cikk
|
|
HONISMERET 2007/5
Fegyvertelenül Dániában
A 93. kiképző ezredet 1944 őszén Vittay Béla ezredes parancsnoksága alatt Sárbogárdon állították fel, december elején azonban onnan új állomáshelyre, a Pozsonytól 50 km-re keletre fekvő Magyardiószegre vezényelték. 1945. január elején az erőket Breslauba (ma: Wroclaw) irányították, de az előrenyomuló orosz erők miatt az ezred pár nap múlva a továbbutazásra kapott parancsot; Berlinen és Hamburgon keresztül vasúton mentek Dániába, ahova 1945. január 26-án érkeztek meg. Teljes cikk
|
|
HONISMERET 2007/6:
Különös idők
Lønborg és Vostrup község 1945 február elején kapott némi ízelítőt abból, amitől tartani lehetett. Farsang utolsóelőtti napján érkezett a magyar egység a környékre. A katonák és a családtagok zavartaknak és fáradtaknak tűntek..Teljes cikk
|
|
BOROS ISTVÁN
Egy magyar fiatalember a II. világháborúban
Az események jobb megértése érdekében a történet az I. világháború befejezésével kell kezdeni. Magyarország az I. világháború befejezéséig az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. A Monarchián belül éltek cseh, szlovák, román, szerb nemzetiségű népek is.. Teljes cikk
|
|
DERÉNYI Rajmár
Feljegyzés: „Csaba Királyfi”- Nyső és Gavnő
Marosvásárhely „Csaba Királyfi” Gyorsfegyverbeni Hadapródiskola a front Közeledtével 1944 Aug,-ban Vasvár-Rábahidvég-Körmend körzetébe települt át éa folytatta kiképzését, tanulmánzait..Teljes cikk
|
|
Nyugodj Békében
Töröcsi József sírja az Esbjerg melletti Fovrfeldnél fekvő Gravlund temetőben gondozott és az egyike azon kevés síroknak amik indntifikálhatóak a magyarok Dániában való tartózkodásuk után..Teljes cikk
|
|